ÜDV! Klaudi honlapján!

 
Bárkinek lehet hollywoodi mosolya

Ma már bárkinek lehet hollywoodi mosolya. Vegyük sorra, milyen kívánságokat tud teljesíteni fogorvosunk.

Szerencsére ma már fogszínű tömést kérhetünk – és kérünk is. Dr. Varga Péter fogszakorvos szerint természetes igény, hogy betegei hátsó fogaikba is ilyet kérnek. Elvégre az esztétikum egyre hangsúlyosabb a fogászatban. Arra voltunk kíváncsiak, mi mindent kérhetünk fogorvosunktól.

Legyen fehérebb!

A fogfehérítés a legegyszerűbb esztétikai fogászati beavatkozás. Tartóssága az életmódtól és az étkezési szokásoktól függ: az eredmény négy-öt, de akár hat évig is megmaradhat (aki dohányzik, vagy kávézik, annak hamarabb besárgulnak fogai). Évente egyszer emlékeztető fehérítés ajánlott.

Fogfehérítésre csak alapos szájhigiénés kezelés után kerülhet sor (de ezt a fogorvos biztosan elmondja majd): le kell szedetni a fogkövet, políroztatni kell a fogakat, kezeltetni kell a fognyaki kopásokat és a szuvas fogakat. Gyökérkezelt fogakat is lehet fehéríttetni! A töméseket azonban a fehérítés után érdemes kicseréltetni, megcsináltatni – a fehérített fogakhoz kell a színt kiválasztani.

A legkényelmesebb megoldás, ha rendelőben csináltatjuk. Legfeljebb 50-60 perc, és kész. A fogorvos fehérítő gélt visz fel a fogakra, majd speciális fénnyel világítja meg, amely aktiválja a gélt, és ezzel az elszíneződést okozó anyagok oxidálódnak.

Otthon is fehéríthetjük fogunkat, ám ehhez is el kell menni fogorvoshoz. A fogsor lenyomata alapján készül el a fólia, ebbe kerül a fehérítő zselé, amely adott idő alatt fejti ki hatását. Tíz nap alatt két-három, de akár négy árnyalatot is lehet  fehéríteni. Lakkok és fogkrémek tartósíthatják az állapotot.
A részletekben végzett fogfehérítést bármikor abbahagyható, ha úgy ítéljük meg, elég világosak lettek fogaink.

Mi mennyiért?
A fogászati beavatkozások, a fogművek ára rendelőnként igen eltérő. A pontosan kivitelezett, magas szintű megoldások mindenütt drágák – de megéri. A szép, karbantartott fogazat nemcsak az egészség szempontjából fontos, de magabiztossá tesz, ami a mai világban elengedhetetlen.

- Procera korona: 120 ezer Ft-tól
- Jacket korona vagy porcelán héj: 30-60 ezer Ft-tól
- Fémkerámia korona: 30-60 ezer Ft-tól
- Esztétikus betétek: 25-50 ezer Ft-tól
- Otthoni fogfehérítés: 50-80 ezer Ft-tól
- Rendelői fogfehérítés: 100-150 ezer Ft-tól
- Esztétikus tömések: 10-20 ezer Ft-tól
- Fogékszer: 10-20 ezer Ft-tól

További információkat találsz a www.centralimplant.hu weboldalon.

Legyen ékszered!

Igen nagy divat manapság a fogékszer, de csak akkor szép igazán, ha fogaink hibátlanok és egészségesek. Könnyen beláthatjuk, ferdén nőtt, elszíneződött fogakra nem célszerű csillogó kristállyal felhívni a figyelmet.

Az ékszer általában a jobb vagy bal felső második metszőfog elülső csücskére kerül. Többfajta méret közül választhatunk: van kihívó és szerényebb méretű is. Fontos, hogy mindig odafigyeljünk az esztétikai összhangra. A ragasztás és az ékszer minőségétől függően a fogékszer több évig is a helyén maradhat. 

Az ékszert egyszerű egyenesen a fogzománcra ragasztani, de ha az ékszer és a fog között pici rés marad, szuvasodás indulhat el. Tartósabb, ha fúrt lyukba rögzítik a követ; az orvos egy apró fészket készít az ékszernek, melybe fogszínű ragasztóanyaggal rögzíti a követ.

Utóbbi megoldásnak dr. Varga Péter fogszakorvos nem híve, szerinte az egészséges fogszövetet nem szabad megbontani, ha nem muszáj. Igaz, a lyukat később tömőanyaggal el lehet tüntetni.

Újdonság a koronákra rögzíthető nonfiguratív aranyöntvény, amely hasonlít a tetoválásokon látható cikázó fonatokra. 

 
Smile:)

Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli, az nem fog sírásra késztetni.

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!